Láttam egyszer egy vándort.

Haladt valamely irányba, kis batyuval a hátán. Folyamatosan. Rendületlenül. Egy adott pontig. Egészen addig, amig egy aprócska szél, egy elmúlt, megvalósulatlan érzelem, meg nem érintette őt, a haladót.  A halandót. Belekavart.  S a következő pillanatban földön hevert vándor, batyu, annak tartalmával együtt.  És ő csodálkozva nézelődött a szétszórt kacatok felett: Mi történt?

A földön szétszórva morzsák, egy kenyérdarab, egy régi fénykép. A vándor fáradt, törődött arca. Arcán az idő barázdái. Kék szemek, melyekre lassan ráborul a homály. Ez mindene.

Egy ideig a földön ülve maradt, elmerengve, kikerekedett szemekkel.

Aztán lassacskán eszébe jutott, hogy mennie kell tovább. Szedelőzködni kezdett, összeszedte elhullt limlomjait. Lassacskán felállt. A batyut, melybe összegyűjtögetett egy piszkos zsebkendőt, egy kenyérdarabot, a fényképet meg egy kisgyerek cipőjét, még mindig kezében tartotta. Aztán lassan elengedték elernyedő ujjai. A batyu  az út porába hullt. 

S a vándor, rogyadozó léptekkel, anélkül hogy visszanézzen, megindult.

Alakja beleolvadt a leszálló szürkületbe.

 

 

Szerző: lorelei  2009.05.17. 16:34 Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://addikcio.blog.hu/api/trackback/id/tr161126926

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ecommerce platforms wiki 2017.10.10. 03:54:55

A Showder Klub elérte mélypontját - B-oldal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.