haldokló percek remegnek

belém zúgnak

s elmerengek...

tőled örököltem átkos örökségem

lélekölő létem

lila-kérész-éltem

 

S te nem vagy már.

itthagytál

eltűntél a kék egek nyomán

szelek sóhaján

Mindig a tökéletesre vágytál,

hát ott vagy

halottan, némán

csak bennem szólasz néha!

maradj inkább néma

nyugodj inkább...

 

s hadd, nyugodjam én is

tetszhalott éltem éjén 

 

 

Szerző: lorelei  2011.03.26. 20:38 Szólj hozzá!

Az idő az a mérőeszköz, ami kiszűri a dolgokból a múlandóakat, a fontosakat, és az örökkévalóakat.

A múlandóak elmúlnak - minden próbálkozásunk ellenére. A fontosak is.

Csak az örökkévalóak, az igazak maradnak ott valahol a szita alján. Akinek van füle a hallásra, az hallja, és akinek van szeme a látásra, az lássa.

Egyedüli lehetőségünk: egyetérteni, nem összeszólalkozni az idővel.

Egyedüli célunk pedig: az örökkévaló irányába haladás.

Szerző: lorelei  2009.05.19. 22:23 Szólj hozzá!

Megtanultam, hogy egy ember értékét akkor érzed legjobban, ha ő nincs melletted és már késő valamit tenni.

De az embereket, akiket szívünkbe zárunk, akkor is magunk mellett érezzük, ha nincsenek mellettünk. Az ő hiányuk tesz jobbá minket. Az ő emlékük megbújik mosolyunk egy kis töredékében. Ők a mi századik arcunk.

Szerző: lorelei  2009.05.19. 22:08 Szólj hozzá! · 1 trackback

Láttam egyszer egy vándort.

Haladt valamely irányba, kis batyuval a hátán. Folyamatosan. Rendületlenül. Egy adott pontig. Egészen addig, amig egy aprócska szél, egy elmúlt, megvalósulatlan érzelem, meg nem érintette őt, a haladót.  A halandót. Belekavart.  S a következő pillanatban földön hevert vándor, batyu, annak tartalmával együtt.  És ő csodálkozva nézelődött a szétszórt kacatok felett: Mi történt?

A földön szétszórva morzsák, egy kenyérdarab, egy régi fénykép. A vándor fáradt, törődött arca. Arcán az idő barázdái. Kék szemek, melyekre lassan ráborul a homály. Ez mindene.

Egy ideig a földön ülve maradt, elmerengve, kikerekedett szemekkel.

Aztán lassacskán eszébe jutott, hogy mennie kell tovább. Szedelőzködni kezdett, összeszedte elhullt limlomjait. Lassacskán felállt. A batyut, melybe összegyűjtögetett egy piszkos zsebkendőt, egy kenyérdarabot, a fényképet meg egy kisgyerek cipőjét, még mindig kezében tartotta. Aztán lassan elengedték elernyedő ujjai. A batyu  az út porába hullt. 

S a vándor, rogyadozó léptekkel, anélkül hogy visszanézzen, megindult.

Alakja beleolvadt a leszálló szürkületbe.

 

 

Szerző: lorelei  2009.05.17. 16:34 Szólj hozzá! · 1 trackback

Eljön az idő, amikor minden érték, amit apránként összegyűjtögettél, felhalmoztál életed során, szétporlik, értéktelenné válik valami sokkalta nagyobbnak a súlya alatt.

Ha az a 'valami sokkalta nagyobb' a halál lesz, akkor boldog lehetsz. De attól félek, hogy mindez hamarább bekövetkezhet, mint a halál.

Például most. Egy mindent szétszoró élményben. Egy mindent megsemmisító megmérettetésben. Egy megmérettetésben, amely után csupán magad maradsz, üres kezekkel, kiüresedve, lecsupaszítva, akár egy koldus.

Vagy akár egy csodálkozó szemű gyerek élete elején. Egy angyal.

Szerző: lorelei  2009.05.17. 15:43 Szólj hozzá!

Szerző: lorelei  2009.05.17. 12:20 Szólj hozzá!

Elsődleges, irónikus variáns

Elkötelezett híve vagyok a haladásnak. Vallom, hogy haladnunk kell, ha törik, ha szakad. Hova? Előre az Élet útján. Fölfelé. Mindig feljebb. Rögeszmém a felfele való haladás. Minden egyes napom végén megkérdem magamtól: Haladtam-e ma is? Fejlődtem-e, vagy egy helyben forgolódtam?

Ezért nincs nap, amikor ne tennék valamit a haladás érdekében. A saját haladásom érdekében, a fényes jövő érdekében. Az Emberiség haladásának érdekében. Apró, de lényeges dolgokat szeretek tenni, melyeknek szimbolikus értelmük van. Átvezetek egy vakot a túlsó oldalra. Adakozom egy koldusnak. Felnyitom valakinek a szemét. Megmagyarázom az élet értelmét annak, aki nem érti. Valakit a szakadék szélére sodrok, majd megmentem az életét. Satöbbi. Ezek az apró dolgok szimbolizálják számomra a haladást.  

Amikor pedig olyan napom van, hogy úgy érzem, nem tettem semmit és stagnálok, akkor is megteszem, hogy legalább a legközelebbi  boltig kisétálok. Legalább térbeli haladást érzékeljek, ha mást nem.

 

 

Szerző: lorelei  2009.04.30. 20:48 Szólj hozzá!

Hátborzongatóan komoly hangnemben

Eddigi életem során, akár egy idős ember, elmondhatom, hogy átéltem mindent. A legmagasabb örömöt és izzást - és a legmélyebb fájdalmat és zuhanást. Mindent.

Ezen érzések belémvésődtek, mint tűz az ércbe. És átalakultam. Ezen sorok talán egyedüli olyan sorok, melyekben önmagamról a lehető legnyíltabban, legközvetlenebben vallok. Akár testamentum is lehetne. Mindezt pedig azért teszem, mert nem akarok felejteni. Emlékezni akarok. A múltra, emberekre, okokra. És mindezek értelmére. Főleg a legnagyobb fájdalmak értelmére, melyeket átéltem. Korunk embere ugyanis hajlamos tagadni a fájdalmat. Csak az öröm kell neki, minél több öröm, akár a legdrágább áron is. A fájdalommal viszont nerm tud mit kezdeni. Így voltam ezzel én  is - egy ideig...

Tehát bőven volt részem boldogságban, örömben és életszeretetben. Izzásban, szerelemben és odaadásban. Volt idő, amikor megtaláltam a világot egyetlen emberben. És többé nem akartam a világot, csak őt. És volt idő, mikor úgy éreztem, elértem a végtelent. Istent. Természetesen nem tudhattam, hogy ennél tovább menni - lehetetlen. Innen már csak lefelé visz az út. 

És volt részem a lehető legkínzóbb nyugtalanságban, amit ember átélhet. Megértés hiányában - akitől leginkább elvártam. Gyűlöletben. Önrombolásban. Halálvágyban. Annak vágyában, hogy mindenki, magamat is beleértve, elvesszen. És végtelen bánatban, melyre nincs gyógyír, s melyet nem érthet meg senki, mert nincsen rá szó, mely kifejezze azt.   Ezen szavaim is patetikusan hatnak most, utólag visszatekintve. De ismétlem: emlékeznem kell mindezekre. És ehhez pedig kellenek a szavak. Mégpedig ezek a szavak.

Sok  ideig nem tettem mást, mint kerestem a választ mindezekre.

Szoktam mondani, hogy ha valamilyen nagy gondunk van, azon gond mindenekelőtt egy nagy-nagy kérdést takar. Ezen kérdést azonban meg kell találni és föl kell tenni. És, ha az ember a jó kérdést teszi fel, akkor ott van a válasz. A különös azonban az, hogy a válasz tulajdonképpen végig ott van. De csak akkor válik egyértelművé, ha föltesszük a kérdést.

Éveken át kerestem a választ. De mindig más kérdésre. Miért pont velem történik mindez? Mi a boldogság titka? Miért nem lehetünk hosszantartóan boldogok? Satöbbi.

Mígnem, egyszer, nagyon halványan, de  ott volt előttem a Kérdés. Nagyon tisztán, és egyszerűen. És akkor, abban a pillanatban minden ismerőssé vált számomra.

Mi a fájdalom értelme?

Hogy lehet, hogy nem láttam addig? Az ember ugyanis átélheti a legmélyebb poklot is, egy feltétellel: ha birtokolja azon kérdés válaszát, hogy mire kell mindaz. Ha tudja, hogy annak amit átél, értelme van. Márpedig ez nagy dolog.

Azóta már tudom, hogy az értelem az elfogadás tanulásában rejlik. A másik ember tiszta, önzetlen elfogadásában.

A szeretet tanulásában. A másik ember elfogadó, melengető,  korlátlan szeretetében. Végtelen megértésében.

Az élet elfogadásában. Mindannak, amit az élet ad, értelme van. Valami felé mutat. Valamit nyújt nekünk. A kínzó fájdalom is.

A gyermeki módon látásban. Csak meg kell tanulni látni. 

Egymás tanulásában. Egymáshoz a kulcsok keresésésben. Egymás megértésében.

Azt hiszem, végsősoron pedig mindennek az értelme az, hogy legyőzzük az önzést. A követelőző magatartást. Mások lenéző bírálatát, ha nem kapjuk meg tőlük, amit akarunk. Célunk végsősoron, még öntudatlanul is az, hogy megtanuljunk szembenézni hibáinkkal, megtisztulva tőlük. Megfizettem ezen ismeret árát.

Szimbolikus utazás ez - a Holtak Birodalmán keresztül. Magányos utazás. És sokszor összeszorul a szivünk.

Egyedüli társunk pedig a remény, hogy célja van mindennek.

 

 

Szerző: lorelei  2009.04.19. 22:16 Szólj hozzá!

Minden alkotó ember számára ő az isten.  Nagy úr ő. Vele illik, sőt:  erősen ajánlott jóban lenni. Tenni neki a szépet. Etetni-itatni. Áldozatot bemutatni neki.  Ha mindezek megvoltak, akkor igen kegyes tud lenni hozzád: időtálló élményeket ad. Megvilágosít, sőt fel is nyitja szemeidet. És még ennél is tovább megy: bölccsé tesz.

Néha azonban az utolsó vonattal érkezik, jóval éjfél után. És átkozod a napot, melyen más foglalatosságod nem lévén, eladtad neki a lelkedet.

Szerző: lorelei  2009.04.02. 23:09 Szólj hozzá!

Szerző: lorelei  2009.04.02. 22:44 Szólj hozzá!

Változnak a korok, változnak az életideálok.
Nemrég, körülbelül tíz éve még a családi harmónia és a párkapcsolati boldogság volt a trend. Mindenki áldozott a családi és/vagy szerelmi kapcsolat oltárán. Divat volt nagy gesztusokat tenni kis okok miatt. Kimutatni érzéseidet valós, vagy vélt szerelmed iránt és boldog lenni, vagy akár szenvedni e magasztos érzéstől. A nők bájos naívák voltak, érzékenyek, akár a mimóza, törékenyen szépek, virágmintás eleganciával.
Pár éve azonban a független és önmegvalósító életvitel hódít. Korábbi valós vagy vélt szerelmedet kirúgtad, és lerágott körmökkel, de büszkén feszítettél az önmegvalósító egyéniség köntösében. Azóta a nő kinőtte pöttyös-virágmintás kislányosságát, érzéki vamp lett, büszke femme fatale, ragadozó ösztönökkel.
Amióta azonban beütött a gazdasági válság, kezd újra változni az életideál.
Az emberek családszeretőbbek lesznek, kezdik értékelni az időtálló dolgokat. Előtérbe kerül a finom romantika. Ha pénz, szórakozás nincs, jó az otthoni üldögélés a család melengető ölében. Sőt, úgy teszünk, mintha a mi ötletünk lett volna: ,,Mindigis ez volt leghőbb vágyunk, csak idő kellett az igazi értékek felismerésére."
A férfiak szerelmesebbek lesznek mint eddig, ráadásul egy állandó nőbe. Nők napjára nem fényes ajándékot vesznek majd neki, hanem egyetlen szál virágot, s hajlamosak lesznek azt érzéki csókok kíséretében adni át, szívük választottjának nevezve ezenközben az illető boldog hölgyet.
A hölgyeknél - az eddigieknél is jobban - hódít majd a belső lelki szépség a külsőségekkel szemben. Titokban összemosolyognak és sokkalta jobban örülnek a kapott szál virágnak, mert egybecseng szivük melegségével. Válaszul illatos levelet küldenek. Hajlandóak elfelejteni a letűnt luxust egypár meleg szóért.
Ezt az új felfogást hívatik majd jelképezni a majdan népszerű reklám, mely egy közepesen magas, szerény kinézetű fiatal hölgyet ábrázol, amint szalad a margarétás réten egy fiatalember felé, majd egymás karjaiba omolnak. Pénzügyi alap megtakarítása céljából hang, beszéd, színek és egyéb művészi hatás nincs, csak a tiszta romantikát sugárzó látvány, alatta a következő felirattal:
Hódít az új nőideál: a természetes és olcsó nő!

 

Szerző: lorelei  2009.04.01. 19:30 Szólj hozzá!

A modern embertől elvették mítoszait, szimbólumait. Álmai, vágyai jelképeit. A feléjük történő lassú, de vággyal teli közeledés ígéretét. A velük való eggyéválás élményét. És ezzel elvették tőle a vágyás lehetőségét. Ideálokra, teljességre, szabadságra. Istenre. Helyette mi maradt neki? A gyors, vágytalan megvalósulás élménye - vagy a kudarcé. Teljesítménykényszer egy konvencionalitás uralta, merev, érdekvezérelt világban.

 No, de sebaj! Vannak modern mítoszaink. Ide sorolható be minden szép ígéret -  ami nem valósul meg. Ami ugyanis megvalósul, az a realitás. A realitás azonban messze áll a mítosztól azáltal, hogy sokkalta hidegebb és alantasabb annál. Ennélfogva egyszerű a dolog: aki tudja valamely szép és kedves dologról, hogy megvalósíthatatlan, azzal jelzi nekünk ezen ismeretét, hogy ígéretet tesz azon dolog/tett vagy érzelem megvalósítására. Holott a napnál is világosabb mindkettőnk számára, hogy ezen ígéret hiábavaló. De nem illik megharagudni, vagy akár zokon venni ezen gesztust, hanem illik megköszönni a nagylelkűnek, hogy felhívta a figyelmünket ezen csodálatos mítoszra. Ellenben, ha az ígérő véletlenül be találja váltani a szavát, már nem érdekes a helyzet. Az ugyanis már a nyomasztó realitás, ami túl valós ahhoz, hogy vágyjunk rá. De általában megnyugtató, hogy az emberek soha nem azt az ígéretüket váltják be, ami szép és fennkölt, hanem annak az ellenkezőjét. Úgyhogy nem kell lemondanunk mítoszainkról: csendben, amikor senki sem lát, továbbra is vágyhatunk rájuk, elképzelhetjük megvalósulásukat.

Ezen tételnek a fordítottja is érvényes: ha valamiről azt vesszük észre, hogy túl szép és fennkölt ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz. Olyankor javarészt az előbbi eset áll fenn: egy mítosszal van dolgunk -  vagy pedig hallucinálunk. Bár mítosz és hallucináció között orvosi szempontból nem nagy a különbség, mégis általában az első változat elfogadása és mások előtti kinyilatkoztatása az ajánlottabb.

Szerző: lorelei  2009.03.31. 23:36 Szólj hozzá!

A humor túlélési ösztönünk legmélyebb megnyilvánulása. Kötelező elsősegély-ládánk, az egyedüli hűséges társ a Holt Lelkek Birodalmán keresztül.

A humor híd valóság és fantázia között. Akár a játék, végsősoron. Az eléggé, de nem túlságosan felnőtt ember játéka. Aki eléggé felnőtt ahhoz, hogy bölcs legyen, de nem túlságosan bölcs ahhoz, hogy álmodjon.

Ez azon háztartási szita, mely családi tragédiákból - kiszűrve a letális elemeket - paródiát érlel.

A humor tulajdonképpen a szomszéd nézőpontja. Aki eléggé közel áll  hozzánk ahhoz, hogy kíváncsi szájtátisága ne tűnjön kotnyeleskedésnek, de eléggé távol ahhoz, hogy érzelmileg immunis legyen, és megengedhessen magának egy fölényes vigyort - amikor nem látják.

Szomszédra és humorra tehát mindig szükség van. Ezeknek neme és fajtája  esetenként változik. A szomszéd néniken és/vagy bácsikon át, egészen a nyelvi humorig, iróniáig, szatíráig, illetve ezek unokahúgáig, a paródiáig.

Következtetés: fel kell venni a szomszéd nézőpontját, és az ő szemszögéből szemlélni magunkat és életünket. Természetesen előrebocsájtom, hogy az elején kissé nehéz lesz. De, ha a gyakorlás kedvéért kiülünk minden este egy csekély félórácskát egy kedves szomszédunkkal (vagy piaci ismerősünkkel), aki hajlandó nagylelkűen felvállalni a mentor szerepét, észrevehetően fejlődni fogunk ezen a tiszteletreméltó területen.

Szerző: lorelei  2009.03.31. 23:35 Szólj hozzá!

A Cél azonban: alkotni.  Az Élmény csupán a módszer mindehhez.

Alkotni, létrehozni valami újat. Átlépni egy új századba. Átélni és megírni a Mennyországot. Megoldást találni az Emberiség problémáira. Vagy legalábbis a sajátjaidra. Fölismerni azt, ami fölött eddig elsiklottál. Megvilágosodni.

Vagy meglátni új összefüggéseket. Újszerűen látni elavult dolgokat. Meglátni egy hétköznapi dologban a szépséget. Részecskékben meglátni az Egész lehetőségét. Egy emberben pedig megérezni a Mindenséget. 

Ez az igazi Cél.  Az Élmény nem más, mint az ehhez vezető út.

Szerző: lorelei  2009.03.27. 22:58 Szólj hozzá!

Most tehát következzenek mindazon lépések, melyek elvezetnek a célhoz. A rituálék.

El kell engedned minden rosszat. Minden negatívumot. Ez az első lépés.

Mindazt, ami kellemetlen számodra, ami jogtalanul, vagy csalódást okozva történik veled.  Örökre úgysem tudod elengedni mindet.  De próbálj időnként elvonatkoztatni ezektől.

Feszültséget érzel napi teendőid nyomásától?  A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnéd?  Jogtalanság vagy csalódás ért és haragot érzel? Időnként a félelem  árnya nehezedik rád? Tekints el mindezektől. Tégy úgy, mintha minden vágyaid szerint alakulna, és igyál meg nyugodtan egy teát, kedvenc zenédet hallgatva.

És álmodozz.  Éld bele magad a ritmusba, amit a zene ébreszt benned.  A hangulatba, amit te alkotsz.  Életem mottója a következő: ,,A valóság csupán annyira igaz, mint álmaink. Nem! Álmaink igazabbak!" Ez a gondolat egy napon a semmiből jött elő számomra.  És rájöttem, hogy mindigis tudtam ezen igazságot.  

A valóság, ugye, az, ami konkrétan ott van, és megvalósul életünk során. Végigkísér bennünket, akár egy árnyék. Sokszor ez az árnyék kényelmetlen számunkra. Máskor sürgető, félelmetes, vagy akár fenyegető.  Ott lapul a sarkunkban. De mindig mögöttünk.  Előttünk ugyanis álmaink lebegnek sejtelmes, csillogó köntösben. Amikor előre tekintünk, eltűnik a valóság árnyékának sürgető feszültsége. És átéljük az álmok hívogató lebegését, a könnyed illatárt, a vágyak édes csalogatását. Ez visz minket előre. Utunk irányát ez határozza meg.

A valóság csupán ott van, és végigkíséri az álmai csalogatását követő vándort.

Így állunk tehát álom és valóság viszonyával.  Az egyik csillogó, illatos, szivárványszínben pompázó.  A másik sötét és árnyszerű. A valóság, tehát ami most, ezen pillanatban van, az csupán egy árnyék, volt-álmaink, volt-vágyaink hozzávetőleges megvalósulása.

Melyik igazabb tehát? Melyikben hiszünk? Az egyik a csillogó út iránya, a másik:  a sötét egy helyben topogásé. Létünk lényegét pedig az álom követése, az utazás csillogó élménye adja.   

 Az inspiráló energia

Inspiráló energia minden, ami fölemel, magasságokba visz.

A dolgok ugyanis vonzerővel rendelkeznek.  Ezt akkor érezni leginkább, amikor ,,szelíd, ártalmatlan"  foglalatosságok egyszercsak nyakon ragadnak, és következik a zuhanás az örvénybe. Vagy a repülés élménye.

Mindenki tapasztalta már ezen elményt - többé-kevésbé. A beleélés örvénye ez, az odaadásé. Keresem az efféle élményeket - öntudatlanul. És a dolgokat, melyek inspirálnak.

A leginkább felemelő élményt kétségkívül a zene adja. Szempillantás alatt fölemel, vagy porba sújt. Élményt ad, érzést, hangulatot. Mélysége van és magassága. Nyomása, lüktetése. Feloldja a fájdalmat, szublimálja. Drámából a zenei aláfestés ritmusának függvényében melodráma vagy akár felszabadító paródia  keletkezik.

Engem a túláradó lüktetésű zene inspirál. Külön készletem van efféle zenéből, hosszú évek gyűjtögetésének eredményeképpen.  Magamra zárom az ajtót, és csak ketten vagyunk: én és a zene. Az eredmény: a lüktetés dallamára összerakott fátyolszerű világ, sárga árnyalatokban. Ez a fátyol az én takaróm.

 A dolgok újrafelfedezéséről

 A dolgok újrafelfedezése alatt azt a lehetőséget értem, hogy a minket körülvevő dolgokat, tájakat, élményeket újra és újra fölfedezzük. Ha már valami unalmasnak, vagy rutinosnak tűnik, nem az adott dologban van a hiba. A látásmód problémája ez. A megoldás nem a változtatás, kicserélés.

A megoldás az új perspektívából való szemlélés. A szünet, az eltávolódás mechanizmusának beépítése hoz új fuvallatot, felélénkülést a látásmódunkba, megteremtve ezáltal az újrafelfedezés lehetőségét.

A meglepetés ereje

Humor és inspiráció

A humor az inspiráció pajkos játszótársa. A felnőtt ember játéka.

 

Szerző: lorelei  2009.03.25. 09:26 Szólj hozzá!

Mi az, hogy örömteli élet, mi az hogy boldogság?

Az örömteli élet köznyelvi kifejezéssel élve az az érzés, amikor egyre gyakrabban repdesel az örömtől. És még te sem tudod megmagyarázni, hogy miért.

Példának okáért: örülsz akkor is, ha reggel 6-kor kelsz törődötten (miután hajnalban tértél nyugovóra lázas cselekvéssorozat után, amit most nem nevezek meg), és akkor is, ha ki sem bírsz kelni az ágyból ugyanezen okok miatt.

Amikor nincs jól fizetett munkád, beteljesült szerelmed és nyaralód, és mégis  örülsz az életnek. Egyes tudományos vélekedések szerint ez, persze, probléma lehet. Mármint ha a fentiek ellenére boldog vagy. De te fittyet hánysz az összes tudományosan citrombaharapottarcú vélekedőre, és kétszeresen örülsz az életnek. Persze, itt fölmerül a kérdés, hogy akkor most kinek van joga boldognak lenni: a beteljesült, sikeres, karrierista  citrombaharapottarcúnak, mert mindene megvan, amire neked nincs szükséged, vagy neked, mert semmid sincs, ami neki ne kellene. Döntse el ki-ki magának.

Te ezenközben egy zsúfolt nap elé nézve komótosan elfogyasztod reggeli kávédat, mellé egy zsemlét, és még egy desszertre is van időd, miközben a körülötted lévők, a főnököddel egyetemben dúlt arckifejezéssel rohangálnak, és úgy néznek rád, mint egy földönkívülire. És te rájuk úgyszintén.

Szerző: lorelei  2009.03.24. 19:26 Szólj hozzá!

Különös érzés. Nem tudnád megmondani hogy mikor és miért érkezik. Egyszerűen csak gondolkodsz valamin. Vagy megragad egy érzés. Egy hangulat, illat. És egyszercsak ott van. És abban a pillanatban minden olyan ismerős.

Nem számít semmi. Túlléptél időn, teren. Hogy reggel 6 óra van, vagy éjszaka. Hogy van-e, mit enned, vagy éhezel. Túlléptél mindezeken. Ez a láz, ez az izzás mindent megér. Mindent elsöpör. A magasság szédülete ez. Mint amikor lenézel egy hegycsúcsról a mélybe, és a világ a lábaidnál hever. Olyan, akár a repülés, amikor a szabadság szédítő élménye szétárad ereidben. Az életedet kockáztatnád ezért a pillanatért.

Igen. Éveket adnál oda az életedből, várakozó, becsületes éveket, kitartóakat, munkálkodóakat és unalmasan szürkéket. Ezért a bársony percért, mely vetekszik az örökkévalósággal.  

Szerző: lorelei  2009.03.24. 17:48 Szólj hozzá!

AJÁNLÁS

Mi ez a testen kívüli élmény? És hogy jön ide ez az egész? - kérdezi a gyanakvó olvasó attól tartva, hogy újra valamilyen agykontroll vagy jóga és társai tanfolyam veszélye esedékes a látóhatáron.

Nos, kénytelen vagyok megdönteni ezen hitet. Ez a bizonyos testen kívüli élmény, amely természetesen célpontja mindenfajta new age, meditációs és kevésbé meditációs, jóga, tudat- és agykontroll iskolának, és természetesen a tudományoknak, többféle néven ismeretes.  Köznyelven nyitott szemekkel álmodás, megszállottsághoz hasonlítható önkívületi állapot, a magasság szédülete. Tudományos nyelven transz-élmény, euforikus állapot, módosult tudatállapot, eksztatikus állapot, felfokozott tudatállapot, flow-élmény.  Alkotók, művészek számára a szikrázó inspiráció, isteni szikra, múzsák csókja, az izzásig felfokozott alkotóerő élménye - és létük értelme.  És még sok más néven is bejárta már világ körüli útját.  Ezen élmény átélése nélkül nagyot alkotni - lehetetlen.  Az életet legmagasabb és legmélyebb formájában átélni - csak így lehetséges.

A jelenség lényege pedig az, hogy az ember egy bizonyos módszerrel rendkívüli, a józan észtől eltérő, magával meg az idővel és a realitással tisztában lévő tudatállapottól teljesen különböző állapotba kerül, amikor valamilyen formában átlépi az idő- és test határait és rendkívüli élményben lesz része. Melynek hatására, felébredve összecsomagol, és elmegy Tibetbe hindú szerzetesnek, vagy ha nő, akkor apácának, és élete hátralévő részében rendíthetetlen állításokat tesz közzé, miszerint felfedezte az élet értelmét, azaz megvilágosodott, akár a klasszikus példa, a nagyrabecsült Buddha.

Azonban minket most nem is annyira a jelenség figyelemfelkeltő megnevezásei érdekelnek, hanem valami egészen egyszerű dolog: mire jó mindez, és ami még lenyegesebb, hogyan kerülhetünk mi is efféle állapotba - decens módon? Ja, és a fent említett következmények és elhamarkodott kijelentések, tettek elkerülésével (lásd hinduizmusra való áttérés, apácának vonulás, és magunk Buddha-névvel illetése a felébredést követően is) :)

Tehát: mire jó mindez? Klasszikus kérdés, de annál létjogosultabb. Mert ugye, ezt megválaszolva elkerülhetünk sok haszontalan és ingyenes fejfájást és egyéb kellemetlenséget. És természetesen okosabbak is leszünk. Nos, a válasz, mint mindig, most is kissé várat magára. Mármint a tudomány válasza, mivel köztudott, hogy a tudomány nem kívánja köztudomásra hozni nagyrabecsült válaszait, mivel még nem tisztázta a kérdést. Szoktam mondani, hogy ha nem kapsz helyes választ, valószínűleg nem jó a kérdés. Az is lehet, hogy a rendelkezésedre álló kérdések készletéből nem a jó kérdést tetted fel. Vagy a klasszikus eset: nem tettél fel semmilyen kérdést. 

De én sietek megválaszolni ezen nagy kérdést, egy rövid és lehetőleg lényegretörő válasszal. Azért ajánlom mindenkinek a módosult tudatállapotokat, mert ezek által átélheti az Abszolút Boldogság és Időn Kívüliség Élményét. 

Tehát ajánlom a módosult tudatállapotok átélését ,,közönséges halandóknak" akik nem közönséges, sőt egyenesen a halandósággal ellentétes élményekben szeretnének részesülni és ilymódon átélni a legmagasabb önmegvalósítást. Az Örökkévalóságot. Az oly sokat invokált boldogságot. Nagy Bével.

Továbbá ajánlom a módosult tudatállapotokat az általam oly nagyrabecsült művészeknek, és mindenkinek, aki inspirációt akar, isteni szikrát, múzsák csókjait.

És ajánlom a módosult tudatállapotokat minden ínyencnek, aki az életet nem szárazon, hanem a benne tálalt összes finomsággal akarja megízlelni, átélni és utolsó cseppjéig élvezni.

Végül pedig, ajánlom a módosult tudatállapotokat az összes szerelemre vágyó idealistának, aki nem szerelmes. De vágyik rá. A Tökéletesre. A Nagyra. Az Igazira. Nos, ameddig a hőn óhajtott elérkezik, addig is jó elütni valamivel az időt.

Ezen élmények minden óhajukat, hőn óhajtott, de titkos vágyukat fölülmúlják majd. Belepréselhetnek többórás alvást 20 percbe. Vagy évek várakozását egy órába. Egyetlen időtálló pillanatot pedig kitágíthatnak, megnyújthatnak, meghosszabbíthatnak tetszés szerint órákká, évekké. Vagy akár az egész Életté.

Szerző: lorelei  2009.03.22. 22:44 Szólj hozzá!

    Lévén, hogy túlléptük az önkéntes múzsák (lásd monalisa, s a hozzá hasonló halandó, vagy kevésbé halandó, bőkezű, dúskeblű hölgyek) na és persze a mecénások korát, a szerencsétlen alkotónak, és bárkinek, aki élvezni akarja az életet, saját magának kell múzsák után néznie.  A mecénás többé nem említendő, lévén hogy a faj már kihalt.

    Letűnt továbbá a kóbor és tragikus sorsú, szerelmi fájdalomban haldokló alkotó eszménye is.  Ugyanis az évszázados tapasztalatok azt mutatják, hogy a szenvedés (legyen az bármilyen okú, eredetű vagy formájú, fizikai vagy lelki, jogos vagy jogtalan)  sajnos önmagában ritkán kedvez a zsenialitás kibontakozásának.  Azazhogy erősen ajánlott, de önmagában nem elegendő (nevetés).

    Persze még mindig legendák szólnak tragikus sorsú zsenikről, írókról, festőkről, akik szervi vagy pszichés eredetű fájdalmukat, bajukat felemelő módon szublimálták, ami ilymódon csodás, a jövő generációi számára felbecsülhetetlen értékű alkotás formájában csapódék le.  De arról ezen nagybecsű tudósítások megfeledkeznek, hogy ezek a magasan izzó alkotóerejű úriemberek és hölgyek tragikus sorsuk ellenére mennyire jól kompenzáltak.  Azazhogy akkor, amikor az élet nem volt oly bőkezű hozzájuk, nos, fellelték a felelemő élményt másutt, másvalamiben, (vagy másvalakiben), és tragikus vagy melodramatikus sorsukat legyőzve tovább tudtak lépni - boldogan.  És itt jön be a képbe az isteni szikra (vagy stimuláns - lásd alább).

 

Szerző: lorelei  2009.03.15. 20:41 Szólj hozzá!

Összefoglalásképpen: stimuláns alatt értendő a szakirodalom szerint minden olyan élettevékenység, cselekvés, elem, fogyasztási cikk, mely örömszerző és serkentő hatású, s ezáltal közrejátszik ama oly sokat említett  eufórikus állapot, magasan izzó alkotóerő  előidézésében. Én a stimuláns helyett az inspiráns kifejezést használom ezentúl, mivel engem ezen elemek inspiráló, alkotóerőt serkentő szerepe érdekel, lévén ez a hatás sokkalta mélyebb, mint egyszerű stimulatív hatás.

Az optimális hatás kedvéért ajánlott ezek kreatív kombinációja – és váltogatása (lásd alább az örömelmélet című részt.)

Következzen tehát orientatív felsorolásuk - a teljesség igénye nélkül.

Egyszerű és könnyen elérhető inspiránsok:

A fő elem a folyamatban: Te magad. 

Ha más stimuláns nincs is kéznél, Te semmiképp ne hiányozz. Mert akkor bepótolhatatlan hiányosság lépne fel. 

 A csoki

Olcsó, könnyen hozzáférhető stimuláns. És kitűnő. Ez ama elixír, mely kivétel nélkül mindent megédesít. Csokit majszolva egy borús őszi nap verőfényes tavaszi nappá változik, virágzó margarétákkal. A magyarázat: tudományosan igazolt, hogy boldogsághormont - endorfint, szerotonint, dopamint - szabadít fel szervezetünkben. Általános megfigyelés, hogy javítja a nézőpontokkal kapcsolatos problémákat, illetve optimista látásmódot biztosít.

Fogyasztása erősen ajánlott:  borúsnak, rutinosnak ígérkező őszi, téli, illetve tavaszi és nyári napokon, alkotó tevékenység elején és közben, vásárolni indulás előtt, randevú közben és helyett, kimerítő sporttevékenység előtt és után, szerelmi bánat elején, közben és után, vakációzás helyett.

Nem ajánlott:  nagybecsű tárgyak, értékek vásárlása közben.

Elfogadása egyenesen tilos:  idegen személyektől és eladási ügynököktől, illetve idegen eladási ügynököktől, kivéve, ha az  idegen egyenes szándékairól és az ügynök ártalmatlanságáról már előzőleg meggyőződtünk.

A szerelem

A szerelem az az aránylag olcsó rózsaszín napszemüveg, amit akkor teszel fel, mikor nincs pénzed más stimulánsra. Jólesik néha rózsaszín fényben botorkálni, s rávigyorogni minden szembejövő ámulóra. S ha ráadásul a háttérből az ,,Angyalok Kara"  szól  (a CD megvásárolható a Divertá-ban, csak ma, potom 50 Ron összegért), akkor még meggyőzőbb a produkció. Még számodra is.

Ennyit sikerült eddigi tapasztalataim alapján - figyelmeztető célzattal - levonni.

 

 

 

Szerző: lorelei  2009.03.03. 12:32 Szólj hozzá!


Íme a nagy felfedezésem, mely ezennel forradalmasítja a boldogságról és örömről szóló  összes elméletet.

Aki tehát örülni akar, az ezentúl forduljon énhozzám. Na nem úgy értettem, hanem hozzám mint felfedezőhöz, tanácsadóhoz, satöbbi.

Hmmm... én, mint a boldogság felfedezője...  Jól hangzik. Ezt a státuszt ezentúl fenntartom magamnak, kiírom az ajtómra.

Nos, az elméletem röviden és lényegretörően így hangzik: az örömélmény és euforikus állapot gyakori átélése céljából vigyél be az életedbe minél több ,,természetes megerősítőt'', vagy ha úgy tetszik, ingert, stimulánst (pl. bulizás, zenehallgatás, csokievés, filmezés, shopping, séta, kutyasétáltatás, satöbbi). Vagyis az életviteled tartalmazzon minél több és többféle örömszerző tevékenységet.

Természetesen ezt eddig is megcsináltad, ugyanígy, ugyanebben a sorrendben, és ezek után nem csoda, hogy nem érted, mi itt a pláne.

Nos, a logika a következő: 1. legyen minél több örömszerző tevékenységed, de ügyelj rá, hogy ne kötődj túlságosan egyikhez sem, mert az már addikció, függőség, és akkor már épp csak a boldogsághoz nincs köze. Klasszikus példa erre a nagy szerelmed. Jó, hogy szereted, és feldob, de időnként, ahhoz hogy igazán örülni tudj akár neki is, és elkerüld a rutin fenyegetését, időnként le kell mondj róla, és el kell menned, például kutyát sétáltatni. Hogy miféle kutyát? Hát a közös kutyátokat, természetesen. Ezekből tevődik össze még egy ilyen apró öröm is: először vágyjál rá, aztán megkapd, de el is tudj távolódni tőle, egyszóval létezzen más öröm is számodra, és ekkor jön az újrafelfedezés hatalmas eufóriája.

2. Egy számodra kedvelt tevékenység örömszerző jellege akkor lesz a legerősebb, ha feldobod más stimulánsokkal (pl. kóla, kávé, pezsgő, csoki, hogy csak a decenseket soroljam) Így például a bulizás sokkal intenzívebb lesz, ha mellé kólát iszol, a kutyasétáltatás, ha mellé csokit eszel, a tévézés, ha a szerelmedet is hozzáteszed stimulánsként. A szabály az, hogy erősebb inger mellé gyengét passzíts, és fordítva, mert így lesz igazi a hatás. Így például, ha dolgozol, muszáj kávét innod, hogy el ne aludj, a klasszikus kutyasétáltatás mellé kell a csoki az intenzitás fokozására, s ha a kedvesed társaságában vagy, már nem is kell több intenzitás, legfennebb egy csokis keksz.

De ebből ered a következő lényeges következtetés, mely a kondicionálás elvén alapszik: akár Pavlov kutyájánál, nálad is a gyengébb inger egy idő után ugyanazt az élményt fogja  kiváltani, mint az erős, ami mellé társítottad. És egy hét után, amikor majd  kutyát sétáltatsz, ugyanazt az élvezetet érzed majd, mintha a legfinomabb milka csokit ennéd, s ha egyedül sétálsz csokis kekszet ropogtatva, tökéletesen úgy érzed majd, mintha a szerelmed  karjaiban lennél.

Hát nem tökéletes?

 

Szerző: lorelei  2009.02.18. 23:46 Szólj hozzá!

 

Morocz Enikő Tünde
Függőségek: ki mitől indul be?

 

Adrenalin, hódítás vagy vásárlás: kis dolgok, melyek nélkül nem élet az élet. Rejtegeted, ugyanakkor hőn dédelgeted - magadra ismersz?


HIRDETÉS






Nem újdonság a pszichológia területén, hogy minden ember életében nagy szerepet játszanak bizonyos élettevékenységek. Ezek nélkül nem is élet az élet.

A szakirodalom ezeket természetes megerősítőknek (stimulenseknek) nevezi és hozzáteszi, hogy ha túl nagyon kötődünk egy-egy tevékenységhez, az már addikció, függőség.

Nemcsak drogoktól, alkoholtól, gyógyszerektől lehetünk tehát dependensek, hanem vannak viselkedésbeli addikciók is. Beszélhetünk munkamániáról, kleptomániáról (kényszeres lopásról), piromániáról (kényszeres gyújtogatásról), számítógép-és internet-függőségről, kodependenciáról (társfüggőségről) és még sorolhatnánk.

Ismerjük hát meg századunk legdivatosabb addikcióit!


Az adrenalin-függő

Barna hajú, élettel teli és általában férfi – ha nem férfi, akkor szingli. Távoli nomád őseitől maradt rá ez az örökség, amely hajtja, űzi az új, a Holnap felé. (Ez a gén mozgathatta Ady-t is.)

Ahányszor találkoztok, mindig történik valamilyen kaland, fejlődés, vagy legalábbis változás. Átléptek egy új századba - csak ti ketten. Felfedezed újabb önmagad. Melléd zuhan egy tévé. Mindez az ő hatására. Mellette az élet hős harc, kalandok sorozata, felderítendő északi sarkok rengetege, melyek közül talán egyik éppen te vagy. Vagy leszel.

 


A ,,mindenkinek mindent elintézek” addikció

Egy, számomra drága és közelálló személy szenved ettől, bár nagyon jól álcázza. Engem egyáltalán nem zavar, mivel mióta belépett az életembe, nem maradt más dolgom, mint karbatett kézzel ülni. Tudniillik ő mindig mindent elintéz.

Ha valamilyen gondom van, megoldja. Ha nincs, gondoskodik róla, hogy legyen, majd azt is megoldja. Engem is sokszor megold, majd elold(oz). Úgy gondolom, teljesen felesleges lenne tájékoztatnom őt arról, hogy milyen személyiségzavarban szenved. Úgyis rögtön megoldaná.


Melyik az év addikciója?
Éhezés 9
Hódítás 6
Vásárlás 18
Adrenalin-függőség 5
Orrpiszkálás 21
Valami más 3
A hódító

Mindig táncos könnyedséggel lép ki a házból. Ha nő, akkor fodros, fellibbenő szoknyákban, ha férfi, akkor szoknyalebbentő mosollyal. Lételeme a hódítás. Ugyanazzal a csábos pillantással tekint rád, mint a nagymamádra. Gyerekként gyakran látod álmában szendén mosolyogni. Ilyenkor tervezgeti jövőbeli hódításait.

Ahogy nő, egyre sűrűbb lesz az őt körülvevő titok- és parfümfelhő, s a meghódítottak sorfala. Később már csak a parfümfelhő.


A rendező

Ő az, aki mindig tudja, ki, mikor következik. Mindig helyretesz, ha véletlenül elfelejtenéd, hol a helyed. Ő volt a kórusvezetőd, most ő a főnököd. Feltűnt neked az elnyújtott hang, a századszorra elhangzó ,,kérném szépen minél hamarabb elvégezni!" felkiáltás? Igen, ez ő.

 


Az éhezőművész

Orvosi körökben csak így hívják: az anorexiás. Pedig ő művészi szintre emeli a nem-evést. A nemevés nála kiváltság, az ösztönök megzabolázásának tudománya, amit büszkén művel.

Hirdeti, hogy az ember spirituális lény, kit főként akaratereje emel az állatvilág fölé. Nőknél gyakran fordul elő, s egyáltalán nem veszélytelen: példák rá e divatos művészetnek áldozatul esett csontkollekciók. Tehát tessék óvatosan bánni az éhezéssel s élni a választási lehetőséggel, amit korunk többi addikcióinak és művészeteinek gazdag kínálata nyújt.


A szadista

Már az első találkozáskor felismerhető jellegzetes, leginkább fogvicsorításra emlékeztető mosolyáról. Végigfut a hátadon a hideg amikor megpillantod, és nem a pozitív benyomás miatt. Legerősebb ösztönöd megnyilvánulása ez: a veszélyérzeté, mely azt súgja neked, jó lesz udvariasan olajra lépni.


 
Shopaholic, az örök vásárló

Szatyrokkal megrakodva, piros tűsarkúban cikáz őrült gyorsasággal a butikok közt. Másnap, ha arra jársz, szintén ott találod, ezúttal lila tűsarkúban – talán nem is ment haza?

Kinézete nem fontos: felismerhetetlenné teszik a magára halmozott extravagáns cuccok. Említésre méltóak hegyes, gyakran pirosra lakkozott körmei és arca uniformizált merevsége, mely jól illusztrálja a fashion victim megnevezést, melyet öntudatosan felvállal.

Ragadozó típus. Fejében pontos térképet hord a város összes beszámítható butikjáról és azok tartalmáról. Csalhatatlan szimatával rögtön megérzi, ha valamelyikbe új cucc érkezik, ott terem, s lecsap. Zsákmányát azután hatalmas szatyrokban hazahurcolja és elraktározza.

Úgy tűnik, modern, nagyvárosi életvitelünk hozza magával a hajlamot a különböző függőségekre. Nincs menekvés, mindenkinek megvan a maga rejtegetett, ugyanakkor hőn dédelgetett addikciója. Ha pedig már megvan, vállaljuk fel!

Mi a jó bennük? Hogy a széles kínálatból magunk választhatjuk ki magunknak a személyre szabott addikciónkat, vagy kicserélhetjük egy nekünk tetsző megfelelőbbre.

                

                                                        

                                                                              Forrás: Transindex.ro

Szerző: lorelei  2009.02.18. 22:41 Szólj hozzá!